A Határtalanul program támogatásával utazhattunk Erdélybe, a beszámoló a gyerekek fogalmazásai alapján készült.
Az erdélyi osztálykirándulásunk nagyon emlékezetes volt. Rengeteg érdekes helyet láttunk és közben nagyon jól éreztük magunkat a barátainkkal. Az út során sok új dolgot tanultunk Erdélyről és a helyi hagyományokról. A programok változatosak voltak: városnézés, kirándulás és néptánc mellett még szabadidőt is kaptunk.
Az első napon a hosszú buszozást először Aradon szakítottuk meg, ahol a főtéren megnéztük az egymással szemben álló két szobrot: a magyar emlékművet és a román diadalívet. Itt csatlakozott hozzánk Trifoi Izabella, Iza néni, aki a nap további részében, és később, az egész osztálykiránduláson velünk volt, mindenben segített nekünk és minden problémát megoldott. Ezután ellátogattunk a vesztőhelyre is. Később Vajdahunyad várához utaztunk busszal, ahol a soktornyú épületben megcsodáltuk a lovagtermet, és először futottunk össze a gimnáziumi 10.a osztállyal is. Utunkat a tizenkét kőmíves balladájából jól ismert Déva várra felé folytattuk. A várba vezető úton rengeteg lépcsőt kellett megmásznunk, de megérte, mert a magasból csodás volt a kilátás. A nap végén, Szászsebesen szálltunk meg, ahol másnap svédasztalos reggeli fogadott bennünket.
A hotelből elindulva Gyulafehérvárra mentünk, ahol megnéztük az érseki székesegyházat, majd ezt követően kaptunk szabadidőt vásárlásra és a környék felfedezésére. Ezután Segesvárra utaztunk, ahol először megnéztük a Petőfi-emlékművet, majd elsétáltunk az óratoronyhoz, ahol megint kaptunk egy kis szabadidőt. Néhányan megmásztuk a 172 lépcsőfokból álló lépcsőt az iskolához, amiben az tetszett, hogy még mindig azon a hangulatos lépcsőn mennek fel a diákok, ami több száz éve ott áll. Majd egy hosszú buszút után megérkeztünk Farkaslakára, ahol Tamási Áron emlékművének megtekintését követően átmentünk a vásárba, ahol sokat nézelődtünk, én vettem például egy porcelán medvét nagyon jó áron. Az úton odafelé sok székelykaput láttunk, Iza néni megtanította nekünk, mit jelent az a kifejezés, hogy „faképnél hagyta”. Este értünk a szállásra, Felsősófalvára, ahol a vacsora végeztével kürtőskalácsot készítettünk. Nagyon tetszett a hely, különösen az, hogy az épület egyik részén régies, míg más részein modern volt.
A harmadik napunkat a sóvágónál kezdtük, ahol egy vicces bácsi körbevezetett minket: a lányokat Katikának, a fiúkat pedig Petikének szólította. Miután megmutatta a hatalmas sótömböket, megnéztük a sóból készült termékeket is, köztük a sószappant, amiről azt hallottuk, hogy minden pattanást eltüntet örökre. Innen Székelyudvarhelyre utaztunk, ahol a szoborparkban Iza néni elmesélte nekünk minden szoborról, hogy kit ábrázol és mi a története. Ezután bementünk a közeli cukrászdába, ahol fagyit, süteményt, és jégkását ettünk. Innen Gyergyószárhegyre mentünk, a Szent Márton Lovasközpontba. Ebédre szalonnát ehettünk és igazi székely kolbászt. Ebéd után lovagoltunk, majd lovas szekérrel elmentünk egy sajtkészítő bácsihoz, aki megmutatta nekünk a tehénborjút és a cuki kölyökkutyákat is. A lovaskocsizás nagyon vidám volt, szerettem közben hallgatni az ottani emberek különleges tájszólását. Leventét és Pali bácsit élvezet volt figyelni. Itt aztán igazán megismerhettük a székely emberek mindennapjait. Itt tudtam meg, hogy mi az az esztena. Ezután megismerkedtünk a Kájoni János Gyermekotthon gyermekeivel, akikkel beszélgettünk az ottani életről és a mi iskolánkról. Amikor visszaértünk a szállásunkra, a Boróka néptáncegyüttes táncoltatott meg bennünket, és a végén megdicsértek, hogy mi voltunk az egyik legügyesebb osztály eddig.
Negyedik nap Szovátára mentünk először, itt körbe sétáltuk a Medve-tavat. Volt itt egy kis szabadidőnk és az osztálynak itt született meg a közös Libuskája, az osztályplüss, aki azóta is velünk van. Itt újra találkoztunk a 10.a osztállyal, akikkel fotózkodtunk is közösen és ezen a képen én foghattam Libuskát. Utána a Tordai Sóbányába vezetett utunk. Először egy 600 méteres alagúton kellett lemenni, majd utána 13 emeletet a csodálatos földalatti játszótérhez. Lementünk a tóhoz, aminek a közepén egy sziget volt. Oda is 13 emeletet kellett lépcsőzni, de megérte, nagyon szép volt. Nekem a tó jobban is tetszett, mint a játszótér, nagyon szépen színesen ki volt minden ott világítva. Itt azért több időt töltöttünk, mint máshol. Aztán mentünk a Tordai-hasadékhoz, ami hatalmas és csodálatos volt! Nagyon tetszettek a függőhidak, meg a barlang, amit négyszer is megmásztam. A szállásunk Torockón volt, a gyönyörű Székelykő alatt, csodálatos kilátással a hegyre. Még sötétbújócskáztunk is, amire előzőleg nem is számítottam. Nagyon kár, hogy ez volt az utolsó esténk Erdélyben.
Az ötödik nap már a hazautazásunk napja volt. Reggel szörpöket, lekvárokat lehetett vásárolni, én is vettem ajándékba egy erdei gyümölcsös szörpöt. Kolozsvárra is bementünk, ahol megnéztük Mátyás király szobrát és Mátyás szülőházát.
Megnéztük a Szent Mihály templomot, ahol elbúcsúztunk Izolda nénitől, aki végig kísért bennünket az egész erdélyi utunk során. Közösen énekeltük el neki az ároni áldást, amin mindannyian meghatódtunk. Ezután következett a hosszú hazafelé buszozás, ami közben néha megálltunk pihenni. Az egyik ilyen megállóhelyen mindenkinek vettem a családomban valami neki szóló ajándékot. A buszon sokat kártyáztunk, zenét hallgattam és beszélgettem a többiekkel.
Szerintem ez a kirándulás nagyon jól sikerült, rengeteg élményt és emléket adott nekünk. Nemcsak gyönyörű helyeket láthattunk, hanem sok új dolgot is megtapasztaltunk, például a kürtőskalács-készítést, a sajtkészítést vagy a lovaskocsizást. A hosszú buszutak és a néha fárasztó programok ellenére nagyon jól éreztem magam, mert sokat nevettünk, beszélgettünk és közösen fedeztük fel Erdélyt.
Kobilárcsik Boróka, Ruszthi Dorottya, Táncsics Tamás, Szabó Johanna, Szepes Dorka, Táncsics Tamás nyomán





































































