Május 4-én utaztunk Erdélybe az osztállyal. Sokan nem jártunk még ott, ezért kíváncsiak voltunk, mi vár ránk.
Hétfőn reggel hat órakor indult a buszunk hosszú útjára. Mindenki nagyon izgatott volt, és várta az első megállót, Királyhágót, ahonnan a történelmi Erdély kezdődik. Odafent a fölénk tornyosuló hegyeket csodálhattuk meg. Újabb útszakaszunk Körösfőre vezetett, ahol a híres templomnál egyik osztálytársunk tartott rövid előadást. A nap további része a fárasztó buszos utazással telt, de jól szórakoztunk: sokat torpedóztunk, beszélgettünk és néha a környező mesés tájra is rá-rácsodálkoztunk. Parajdnál felvettük az idegenvezetőnket, Laci bácsit, aki kedves volt, kicsit vicces is, de a legjobban a beszédmódja tetszett. Végül szerencsésen megérkeztünk Gyergyószentmiklósra és elfoglaltuk szállásunkat. Egy finom vacsora után elsétáltunk a közeli nevezetességekhez és sok érdekességet tudtunk meg róluk. Mikor visszamentünk a szállásra, mindenkinek gyorsan jöhetett volna álom a szemére, de persze nem jött…
Kedden korán reggel indultunk a Békás-szorosba. A mesés hegyek és völgyek, kisebb és nagyobb falvak után igazán megdöbbentő látvány fogadott bennünket: az égbe meredő csúcsok mindenkit lenyűgöztek, a sok patakot, sziklát, növényt alig győztük befogadni. Ezután a Gyilkos-tavat sétáltuk körbe, amit igazán különlegesnek találtunk, mert nem nagyon találkoztunk még olyannal, hogy fadarabok állnak ki egy tóból. A sok-sok kis bazárban mindenki kedvére vásárolhatott ajándékot vagy kürtőskalácsot.
Gyergyószárhegy következett, ahol megkóstolhattuk a házilag készített sajtot, kolbászt és pityókás kenyeret, majd lovaskocsival felmentünk az esztenához, ami valójában egy pásztortanya, sok-sok haszonállattal, tehenekkel, juhokkal, kecskékkel, és ahol élőben láthattunk például sajtkészítést is és meghallgathattunk egy hamisítatlan pásztor-párbeszédet Pali bácsi és a tízéves Levente között arról, hogy jobb többszáz juhra vigyázni, mint iskolába járni. Lentebb, a tanyán aztán lovagolhattunk, focizhattunk, és persze beszélgethettünk nagyokat.
A következő nap ismét nagyon korai ébredést hozott. Első megállónk Madéfalva volt. Miután meghallgattuk a vicces történetet, hogy hogyan lett Mádé-ból Madé, meg is érkeztünk egy emlékműhöz, ahol elmondtunk egy imát az ott élő magyarokért.
Ezután meglátogattunk egy csíkszeredai általános iskolát, ahol a helyi gyerekekkel fociztunk, kidobósoztunk és beszélgettünk. Döbbenetes volt azt tapasztalni, hogy Budapesttől 650 km-re is magyarul folyik a tanítás. Kiderült, hogy sokban hasonlítunk, és az élet mindenhol ugyanaz. Nagy bánatunkra a nekik vitt csokikat nem tudtuk átadni, mert a hosszú úton a jó időnek köszönhetően megolvadtak, de szerencsére a röplabda, focilabda és társasjáték nem jutott ilyen sanyarú sorsra.
Utunk folytatásaként elzarándokoltunk Csíksomlyóra, a csodás kegyhelyre, ahol a kegytemplomban elhelyezett Mária-szobor mellett a kilátásban is sokat gyönyörködtünk. Megnéztük a minden évben megrendezett búcsú helyszínét is, majd egy nagyon meredek részen jöttünk le, ahol egy keresztút is volt: a fiúk gyorsasági versenyt rendeztek, egy társunk pedig lesántult. Megkóstoltuk az ásványokban gazdag borvizet is, aminek ízére az alábbi jelzők születtek: „nagyon érdekes”, „furcsa”, „nagyon finom és ízes”, „undorító”.
A nap hátralévő részében a Szent Anna-tóhoz mentünk, ami mesésen szép. Itt megnéztük még a Mohos-tőzeglápot is, ami egy rendkívül érdekes természeti képződmény, jellegzetessége viszont, hogy mérgező anyagokat is tartalmaz. Itteni vezetőnk röviden, de érdekesen mesélt a helyről illetve a medvékkel és viperákkal való találkozás lehetőségéről. A hosszú nap után elfoglaltuk szállásunkat Bikfalván, ahol nagy szeretettel vártak minket.
A számtalan természeti csoda után a csütörtök a kultúra napja volt. A Haszmann Pál Múzeumban kezdtünk, ahol különösen lenyűgözött bennünket a park és a székely házak szépsége és ahogyan beleláthattunk a régi emberek mindennapjaiba. Voltak itt traktorok, gőzgépek, mindenféle hanglejátszó gép, gyönyörű szobabútorok és méhkaptárak is.
A következő állomás Benedek Elek háza volt, ahol az író dédunokájának férje mesélt és vezetett körbe minket: szépen borított mesekönyveket láthattunk és az utolsó megkezdett levelet, melynek írása közben érte utol az írót a halál.
Ezután ellátogattunk a Mini Erdély Parkba. Mielőtt megnéztük volna Erdély nevezetességeit kicsinyített változatban és finom pizzával enyhítettük volna éhségünket, 16 db székely kapun mentünk keresztül, hogy megnézzük Orbán Balázs síremlékét.
Farkaslakán Tamási Áron sírjánál és a Trianon-emlékműnél tisztelegtünk. Itt ismét lehetőségünk nyílt egy kis vásárlásra a másnapi hazaút előtt, majd este táncos mulatságon vettünk részt, ami után édes, de rövid volt a pihenés…
A zárónap buszos utazása tűnt a leghosszabbnak. Két és fél óra beszélgetés és activityzés után érkeztünk meg a hatalmas és lenyűgöző Tordai Sóbányához, ahol nagy túrát tettünk odabent a mélyben. Itt láttuk igazán, hogy mire képes a természet és az ember együtt. A 13 emeletnyi lépcsőzés eredményeképpen kitisztíthattuk légutainkat és csodálatos látványban lehetett részünk.
Összességében Erdélyben nem éreztük, mintha bárhol is átléptük volna a határt, de tudtuk, hogy nem Magyarországon vagyunk. Minden megállónál összetalálkoztunk egy másik csoporttal, akikkel ugyan nem beszélgettünk, de jó volt látni, hogy milyen sokakat érdekel ez a program.
Nagyon élveztük ezt az erdélyi utat: rengeteg gyönyörű tájat és épületet láttunk, sok érdekes és vicces pillanatot éltünk át együtt az osztállyal. Csodálatos élményekben volt részünk, amiért hálásak vagyunk – bár egy medvét még szívesen láttunk volna…
