Németh Boglárka: „Öröm látni, hogy van remény a mozgássérült gyermekek számára is”

Németh Boglárka: „Öröm látni, hogy van remény a mozgássérült gyermekek számára is”

Csanádi Botond Interjúja

Erős, céltudatos, empatikus. Ezzel a három szóval tudnám a legjobban jellemezni Németh Boglárkát, ösztöndíjas tanulót. Talán övé az egyik lelkileg legmegterhelőbb téma, de ennek ellenére sugárzik belőle az energia, a pozitivitás, és a segíteni akarás.

Mi a projekted témája, és miért pont ezt választottad?

A szüléskor adódó komplikációk miatt kialakuló mozgásproblémák, és azok gyógymódja a témám. Mikor egy baba születik, számtalan komplikáció felléphet, és ez kihathat a későbbi mozgására. Három módszert tanulmányozok: a Katona -, a Pető -, és a Dévény-módszert. Mindhárom segíthet az ilyen jellegű akadályok gyógyulásában. A fent említett módszerek számtalan életet menthetnek meg, tehetnek jobbá, ugyanakkor kevés ember ismeri őket. Azért ezt a témát választottam, mert később az egészségügyben szeretnék elhelyezkedni, másrészt személyes tapasztalatom is van. Emellett később szeretnék ilyen irányba továbbtanulni. Ezért választottam ezt témának.

Miért jelentkeztél az ösztöndíjprogramra?

Többek között azért, mert számtalan olyan lehetőséget adott, melyekkel úgy éreztem felkészülhetek az egyetemre. Megtanította, hogyan készíthetek el egy előadást, miként lehet összeállítani egy PPT-t, és milyen módon lehet megírni egy hosszabb terjedelmű szöveget.

Mi az, ami a legnehezebb ebben az alkotó-, kutatómunkában?

Az első pár hónap nagyon nehéz volt, mert akkor tudatosult bennem, hogy az összes forrás rengeteg szakkifejezést tartalmaz, ezekkel meg kellett ismerkednem. Az agy és az idegrendszer területén való kutatás is nehéznek bizonyult. Szerencsére mentortanárom sokat segített. Nehéz, mikor beteg gyermekekkel találkozom, és beszélek a családjukkal. Ez a legmegterhelőbb része a projektemnek. Emellett figyelem a gyerekeket, hogyan viselkednek, az ápolók hogyan segítik őket; ez a munka alkotó része.

Ki a mentortanárod, és miért pont őt választottad?

Orbánné Kiss-Vámosi Emőke, biológia tanárnőt választottam. Itt a fő indok a biológia volt, mivel ez egybevág a projektemmel, emellett neki megvan az a tudása, amivel én még nem rendelkezem. A tanárnő ezenkívül nagyon kedves, rugalmas és segítőkész; élvezem a vele töltött munkát.

Miért fontos szerinted ez a téma, és miért kedveled?

Számomra azért fontos, mert rengeteg olyan gyermekkel találkozom, akiknek például az izomzata nincs kifejlődve rendesen, viszont fejleszthető, ezáltal vissza lehet neki adni az életkedvét, önbecsülését. Nem az volt a célom, hogy versenyeztessem a módszereket, hanem rájöjjek, hogy egy adott hátrányossághoz melyik technikát érdemes használni. Azért kedvelem ezt a témát, mert öröm látni, hogy van remény a hátrányos helyzetben élő gyermekek számára is. Emellett a családi vonatkozás sem elhanyagolható, mint azt már említettem.

Kinek javasolnád, hogy jelentkezzen az ösztöndíjprogramra?

Többek között a tréningek miatt javasolnám. Megtanulhatod, hogyan kell előadást készíteni, majd kiállni és előadni. Ez a képesség akár az egyetemen is hasznomra válhat. Emellett az ösztöndíjas diákok egy számukra kedvelt témával foglalkozhatnak, egy mentortanár segítségével.

Németh Boglárka mentortanárával, Orbánné Kiss-Vámosi Emőkével Isztl Melánia beszélgetett

Miért vállaltad el, hogy Németh Boginak legyél a mentora?

Nagyon meglepett, amikor engem kért fel, mert korábban nem vettem észre, hogy Bogi különösebben érdeklődne a biológia iránt.

Amikor azonban előállt egy konkrét ötlettel, akkor szembesültem azzal, hogy a választott témájához vannak kapcsolatai illetve családi kötődése is. Ez pedig a biológiához kapcsolja.

Nagyon szoktam az ilyen fekéréseknek örülni. Megerősítő érzés, amikor az egy éves közös munka után kiderül, hogy több, komolyabb érdeklődés van a diákomban az adott tantárgyat illetően. Egy kicsit tartottam is tőle, mert úgy vélem, hogy nagyon komoly témát választott. Mindenképp el akartam vállalni, mert ebben a munkában hihetetlen nagy mélységek és lehetőségek voltak és vannak. Amikor Bogi meglátogatta a Pető Intézetet, kipróbálhatta azokat a gyakorlatokat, melyeket a gyerekek végeznek. A saját testén szembesült azzal, hogy milyen fájdalmat jelentenek ezek a mozdulatok a beteg gyerekeknek, milyen küzdelmeket élnek át nap, mint nap.

Mi az, ami a legnagyobb nehézséget jelentette számodra?

Sok falba ütköztünk. A sérült gyerekek hozzátartozói nagyon nehéz teherrel küzdenek. Szerettük volna, ha kicsit mesélnek nekünk, hiszen ilyenkor nem csak a gyerek, hanem a család is érintett.

Itt nem csak egy gyerek kezeléséről van szó, hanem egy egész családnak a megerősítéséről; őket kell megtanítani arra, hogy egy ilyen gyermeket hogyan kell ápolni, fejleszteni. Lelkileg nagyon megterhelő történetek tárultak fel előttünk. Borzasztó azzal szembesülni, hogy vannak olyan családok, akik nem adnak bele apait anyait, és csak egy héten egyszer fürdetik meg a gyereküket, mert az mekkora macera. Vagy nem úgy táplálják őket, ahogy a fejlődésükhöz szükséges lenne. Egyszerűbb a pépes joghurtot a kezükbe adni, mint valami teljes értékű ételt úgy elkészíteni, hogy azt a beteg gyerek is el tudja fogyasztani.

Mit köszönhetsz ennek a projektnek?

Számomra az volt a legizgalmasabb, hogy végigkísérhetem, ahogy egy 17 éves fiatal szembesül a valósággal, és megnyílik a szeme a világ rejtett dolgaira. Jó volt látni, hogyan erősíti meg mindez, akár a pályaválasztását, akár a személyes életét illetően. Nekem mentorként ez egy nagyon pozitív hozadéka a Bogival való közös munkának. Hálás vagyok neki, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak és tanulhattam újra.

Az ösztöndíjprogram nagyon sok mindenre megtanítja a diákokat: a kitartásra, a küzdésre, a türelemre, önmaguk alaposabb megismerésére, valamint az egymással való kommunikációra, amire nagyon nagy szükségük van.